Regionális második napjának feladatsorai

Forrás: The CrossFit Games


A szombati, második napon két feladatsor lesz terítéken. Az első, egy eddig mindenképp egyedi, 5 körös triplet, amiben kézenállásban nyomás (HSPU), elölguggolás (Front Squat) és Burpee fogja egymást váltani.


A másodikban 10 kör kötélmászást és sprintet kell teljesíteni.


Hogy mitől is annyira egyedi a 4-ik feladatsor? Strict HSPU van benne, vagyis lendület nélküli kézenállásban nyomás. Sokan bírálják a CrossFit-et azért, mert minden sajáttestsúlyos gyakorlatot lendületvétellel csinálnak, legyen az edzés vagy éppen verseny. Ez egyáltalán nem igaz, szimpla általánosítás. Nagyjából minden versenyző és valamire való edző tudja, hogy ezeknek a gyakorlatoknak egy nagyon fontos alapja az erő. Először a saját testsúlyát tanulja meg uralni az ember, majd plusz súllyal végezheti a gyakorlatokat, és a cél szentesíti az eszközt elven, jön a lendület. Ezek a profi versenyzők elég nagymennyiségű húzódzkodást, tolódzkodást vagy éppen kézenállásban nyomást tudnak végrehajtani mindenféle kipping nélkül, de amíg a szabályok nem tiltják a lendületvételt, addig miért ne használhatnának egy erő szempontjából jóval energiatakarékosabb módozatot?


Idén viszont a regionálison részben változott a helyzet.


Event 4


21-15-9-6-3 reps for time of:


Strict handstand push-ups

Front Squats (88kg/57kg)

Burpee


Vagyis 21-15-9-6-3 ismétlés a három fenti gyakorlatból.


Ez 3x54 ismétlés, ami leginkább a kézenállásban nyomásból megterhelő.


A feladatsorra 20 perces időlimit van. Kezdésként át kell kúszni egy plexi fal alatt, amin majd a nyomásokat hajtják végre. Ha a versenyző végzett a HSPU-val, a földön lévő rúdhoz megy, majd egy felvétel után megkezdi az elölguggolásokat. Ha végzett a guggolással, belekezdhet a burpeekbe, amiket a rudat átugrálva kell végrehajtania, majd kezdődik újra az egész elölről a kézenállásban nyomással. A tavaly bevezetett látványelem, miszerint az aktuális kört mindig az arra kijelölt helyen kell végrehajtani, továbbra is él. Itt ezt az elölguggolásnál és a burpeeknél láthatjuk, ahol minden körhöz van saját, számmal jelölt négyszög.

Forrás: http://games.crossfit.com


Standardek :
 

Kézenállásban nyomás – a mozdulat kézenállásban kezdődik, nyújtott testtel, ahol a versenyző háta a fal felé néz. Mindkét saroknak a falhoz kell érnie, valamint a tenyereknek a kijelölt négyszögben kell maradniuk a végrehajtás során. A négyszög 86 cm széles, 61 cm magas. A tenyérpárnának teljességgel a kijelölt részen belül kell maradnia, egyedül az ujjak lóghatnak ki a leragasztott részből.


Minden ismétlés alján a fejnek érintenie kell a talajt. Fenti pozícióban a karoknak nyújtva kell lenniük, és mint már írtam, mind a két saroknak érintkeznie kell a fallal. A lábak nem nyílhatnak szélesebb terpeszre a gyakorlat végrehajtása során, mint a tenyereknek kijelölt négyszög szélessége, azaz a 86 centis négyszögön belül kell végig lenniük. Kipping, azaz lendület nem megengedett. A versenyző csípője nem érintkezhet a fallal, és a lábaknak nyújtva kell lenniük.


Elölguggolás – A rúdnak a vállakon kell elhelyezkednie. Felső pozícióban a csípőnek és a térdeknek teljesen nyújtva kell lenniük. Bármilyen fogás megengedett mindaddig, amíg a rúd elülső rack pozícióban marad.


Az alsó ponton a csípőnek a térd vonala alatt kell lennie. Kezdésként a beülve felvétel (full squat clean) megengedett, de nem elvárt. Természetesen a csípőnek itt is a térd vonala alá kell érkeznie.
 

Forrás: http://games.crossfit.com


Burpee – Minden ismétlést a rúd felé fordulva kell végrehajtani, függőleges testtel. A lenti pozícióban a fej nem nyúlhat túl a rúd vonalán, valamint a combnak és a mellkasnak érintenie kell a talajt. A versenyzőnek két lábbal egyszerre kell átugrania a rudat, és szintén két lábbal egyszerre kell földre érkeznie. Egy lábon átugrani, vagy a rudat átlépni nem engedélyezett. A következő ismétlés mindig arccal a rúd felé kezdődik.


A legjobb féri idő ebben a WOD-ban 10:14, ami Kyle Kasperbauer nevéhez fűződik, aki megnyerte a North Central régiót, valamint 2012-ben bronzérmet szerzett a CrossFit Games-en.


 


A legjobb női versenyző 10:24-es idővel az a Emily Bridgers, aki a South East régióban legyőzte Talayna Fortunatot, ezzel megnyerve a régióját.
 


Event 5

10 rounds for time

1 legless 14-foot rope ascent (4,2 méter)

200-foot sprint (61 méter)
 

Vagyis 10 kört kell teljesíteni időre. Egy kör egy kötélmászásból áll, ahol a lábadat nem lehet használni segítségként, valamint egy rövid sprintből .


Ebben a feladatsorban a versenyzők a körök jelzésre egy „bóját” használnak, amit minden kör végén egy hellyel arrébb kell rakniuk. Tehát ahogy lejöttek a kötélről, elfutnak a bójáig, arrébb teszik, majd vissza a kötélhez, és kezdődhet a következő kör.


A hétvége „legless” sztárja ezúttal Elijah Muhammad volt, aki gyakorlatilag nem is mászott, szimplán felugrott a kötél végére, fogott kettőt a keresztvasig és ennyi volt.


Nem csoda, hiszen elég durva súlypontemelkedéssel rendelkezik:
 

Elijah Muhammad


Standardek :
 

Kötélmászás – a versenyzőknek fel kell mászniuk a 4 méteres kötélen úgy, hogy a tetején megérintik a keresztvasat. Mindeközben a lábukat nem használhatják segítségül. A kötélről engedélyezett a leugrás, valamint ha a versenyző érintette a keresztvasat, majd mind a két kezével újra a kötelet fogja, akkor a leereszkedéshez a lábait is használhatja.
 

Sprint – az összes megkötés annyi, hogy a bóját minden körben egy jelölő négyzettel arrébb kell tenni. Csak ez után futhatnak vissza a kötélhez.
 

Videó Elijah Muhammad-ról azoknak, akik esetleg lemaradtak róla: