A magyar súlyemelés kialakulása és főbb eseményei

The Iron Game - David Webster

Írta: Nagy Ákos
 
Az előző fejezetben a nemzetközi súlyemelés történetét feldolgozva már érintettem bizonyos magyar vonatkozású történéseket. Ebben a fejezetben azonban kizárólag a magyar súlyemelősport kialakulását és általam fontosabbnak vélt történéseit dolgoztam fel.
 
A dolgozatomhoz történő adatgyűjtés során a magyar súlyemelés történetét tekintve egy eddig még magyar nyelven nem publikált információt találtam.
 
David Webster Brit sporttörténész „The Iron Game” című könyvében több fejezetben is megemlékezik egy magyar versenyzőről. Webster szerint már az első hivatalos nemzetközi súlyemelő bajnokságon, amit 1891 márciusában Angliában rendeztek, volt magyar résztvevő. Országunkat a budapesti Szalay József képviselte ezen a megméretésen. David Webster könyvében információk szerepelnek arra vonatkozóan, hogy Szalay József korának meghatározó egyénisége volt a brit súlyemelésben.
 
A továbbiakban a könyvben leírtak fordítását idézem:
„A brit szövetség nagy tervekkel és nagy ötletekkel indult. 1902-ben Londonban világbajnokságot akartak rendezni a Cadbury’s csokoládégyár támogatásával. A szövetségnek azonban nem volt elég ideje és pénze arra, hogy tengerentúli versenyzőket is meghívhasson, így csak egy külföldi versenyző, A. Maspoli a francia bajnok jelentkezett.
Hírneve szerint a legerősebb ember volt Olaszországban és Franciaországban. A tengerentúli versenyzők hiánya miatt, és mivel a kor legkiválóbb súlyemelői mint például W.P.Caswell és Tom Pevier hűségesek maradtak a torna szövetséghez, Szalay lemondta a versenyen való részvételt. A versenyt a nehézsúlyú Maspoli nyerte. Versenyzése igazán megdöbbentő volt az angolok számára, a korabeli sajtó szerint a legjobb, amit egy amatőrtől addig láthattak Britanniában. Kár, hogy a kiváló Tom Pevier nem tudott együtt versenyezni Maspolival, az lett volna az igazi megméretés.” [1]
 
A versenyeket ekkor már különböző súlykategóriák (súlycsoportok) szerint rendezték. Ezt a stílusú versenyzést (tehát a súlycsoportokat) Professzor Szalay József vezette be 1897-ben! 1898-ban már széleskörűen alkalmaztak súlycsoportokat a Szalay által szervezett versenyeken.
 
Joseph Szalay figyelemre méltó személyisége volt a brit súlyemelésnek. Úgy emlegették, mint a súlyemelés „pátriárkája”. Szalay József 1861-ben Budapesten látta meg a napvilágot. Akkor bárminek csak erősnek nem lehetett nevezni. A magyar hadsereg elutasította felvételét alkati gyengeség miatt. Tinédzser korában emigrált Németországba ahol Frankfurtban belépett a Germania Klubba. 1881-re már derék súlyemelő vált belőle. Négy évvel később továbbutazott Nagy-Brittaniába, ahol 1887-ban fodrászatot nyitott a Cullum Street 12-ben, London szívében, közel Al Murray híres edzőterméhez. Szalay fodrászata jól ment akkoriban, 7-8 fodrász dolgozott neki. Szalay hamarosan saját súlyemelő tornaklubot alapított. Szalay részese volt a Brit sport „aranykorának”, a társadalom reprezentánsai csatlakoztak klubjához. A híres Troubetsky herceg (kebelbarátja az orosz cári udvarnak), Elliot, Pevier, a Spencer testvérek mind rendszeres látogatói voltak a klubnak. Számos Londonba látogató híres erős ember vendégeskedett a súlyemelés „Mekkájában”.
 
A könyvből kiderül továbbá, hogy Szalay elkötelezett híve volt a „tiszta versenyszerű” súlyemelésnek. Amikor 1898. január 22-én Eugen Sandow nem hivatalos csúcsot állított fel 150 font jobbkezes felemelésével, Szalay négy nappal később rábeszélte Launceston Elliot-ot, hogy csinálja meg ugyanazt hivatalos körülmények között (bírók, jegyzőkönyv, stb.) 200 fonttal. Szalay kihívta a Sandow iskolákat, hogy szervezzenek versenyeket, mérjék össze legjobbjaikat, oktatóikat, tanulóikat. Állítása szerint ő népszerűsítette a „megmarkolós” (kétkezes) súlyzókat is.

Ezek a tevékenységei szembeállították a Sandow társaság igazgatóival és pereskedés kezdődött közöttük. Szalay elveszítette a pert és gyakorlatilag tönkrement. Ez karrierje végét jelentette, de trénerként tovább tevékenykedett, bajnokokat nevelt, szabályokat dolgozott ki, bajnokságokat szervezett és bevezette a különböző testsúlykategóriákat a súlyemelésben. Ha korábban lettek volna súlycsoportok, valószínűleg Szalay világbajnok lett volna, mivel testméretéhez képest rendkívül erős volt. Magassága 5 láb 2 coll, testsúlya 132 font volt.
 
„1912-ben Joseph Szalayt a sportvilág akkori nagyjai vették támogatásukba, és bemutatókat rendeztek a tiszteletére. Március 2-án a Regent Street-i Marlborough Hallban W.G.George, a bajor Max Sick, Edward Aston, Carquest, Caswell, Alfred Danks a kötélhúzó, W.A. Pullum és más híres versenyzők nagyszerű bemutatót rendeztek a tiszteletére, amely sok pénzt hozott annak a magyarnak, akit a brit súlyemelés atyjának tekintenek.” [2]
 
Nincs semmi okunk kétségbe vonni David Webster állításait. Így tehát túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Szalay József egyike volt a legelső magyar „sportmenedzsernek”.
 
Magyarországon a sportág a 19. század végén kezdett meghonosodni, de természetesen nem a mai formájában. Érdekesség, hogy a fennmaradt visszaemlékezések szerint egy társaság a budapesti Tátra Kávéház különtermében rendszeresen súlyemelő összejöveteleket tartott. Mint azt az előző fejezetben már érintettem, már az első újkori olimpiai játékokon szerepelt magyar súlyemelő versenyző.
 
1896-ban Topavicza Momcsillo a páros-karú súlyemelésben vett részt, ahol nyolc versenyző közül az ötödik helyen végzett. A korabeli feljegyzések szerint a magyar versenyző egyik 80 kg-os kísérleténél megsérült és ezért kénytelen volt a folytatástól visszalépni. Nyolc versenyző közül így is a kiváló ötödik helyen végzett 80 kg-os teljesítményével. Érdekesség, hogy Topavicza nem csak súlyemelésben indult ezen az olimpián: a teniszezők versenyében egyéniben bronzérmet nyert. A furcsa név ne tévesszen meg senkit, Topavicza montenegrói származású volt. Topavicza Momcsillo ez idő tájt a budapesti műegyetem tanult, később hazájában közlekedési miniszter lett.
                                
Alig egy hónappal az athéni olimpia után (1896. május 14-én) az Országos Testnevelési Egyesület (OTE) kétkarú súlyemelésben versenyt rendezett. Akkoriban a mostanitól teljesen eltérő technikával és sporteszközzel végezték a gyakorlatokat.
 
A századelőn nehezen indult fejlődésnek a sportág. Magyarország nem rendelkezett akkoriban szakképzett edzőkkel, oktatókkal. A versenyzőknek a saját tapasztalataikra kellett támaszkodniuk a felkészülés alatt.
Az első világháború előtt a hazai bajnokságokat a birkózás súlycsoportjai szerint rendezték meg. Mindegyik súlycsoportban jobb, bal és kétkaros lökésgyakorlatot végeztek.

Azt a tényt, hogy a birkózás súlycsoportjai szerint versenyezetek a századelő erős emberei, az is magyarázza, hogy ekkor a súlyemelő szakág a birkózó szövetség alrendszereként működött. Magyarországon akkoriban a súlyemelő versenyeken általában birkózók versenyeztek. A korabeli tudósításokból és évkönyvekből kiderül, hogy Weisz Richárd birkózó olimpiai bajnok négyszer nyert magyar bajnokságot a súlyemelésben 1905 és 1908 között.
 
 

Weisz Richárd
 
 
Az első világháborút követő években a hazai súlyemelősport a Magyar Birkózó Szövetség közönyös, passzív magatartása miatt nem fejlődhetett lendületesen.
A Debreceni Torna Egylet és az Újpesti Torna Egylet lelkes vezetőinek és versenyzőinek az érdeme, hogy 1924-től ezeknek a városoknak a bajnokságai némi lendületet vittek a sportágba. Hivatalos országos bajnokságok rendezésére azonban a birkózó szövetség jelzett magatartása miatt 1913 és 1932 között nem kerülhetett sor.
 
1932–ben rendezett magyar bajnokságon még ötféle gyakorlatot hajtottak végre a versenyzők.
 
Hazánkban tervszerű sportágfejlesztéssel az 1930-as években kezdtek el foglakozni az egyesületek.
Az 1936-os berlini olimpián két magyar versenyző képviselte hazánkat. Kuti Jenő pehelysúlyban 252.5 kg-os (75, 77,5 100) teljesítménnyel a 17. helyen végzett. Csinger Gyula a középsúlyban 290 kg-os (85, 85, 120) eredménnyel 16. lett.
 
1938-ban elkészült az első magyar gyártmányú csapágyas súlyzó. Madarász Gyula tervei alapján az újpesti Donáth cég készítette el, az akkoriban modernnek számító rozsdamentes acélból, peremes kivitelben.
 

Ambrózy és Tégla
 
1942-ben Ambrózy Jenő 109 kg-mal világcsúcsot állított fel a könnyűsúly kétkaros nyomó számában. Ambrózy világcsúcsát csak 1949-ben tudta a szovjet Piveny 110 kg-ra megjavítani. A többi súlycsoportban azonban legjobbjaink jelentősen elmaradtak még a nemzetközi színvonaltól. A negyvenes években Ambrózy mellett Tégla Sándor (ÚTE), Porubszky Ernő (Vasas SE), B.Nagy Bálint (Bp. Előre), Varga Gyula (MTE), Buronyi László (Csepel), Soós Antal (DAC) voltak  a magyar válogatott tagjai.
 
Az 1948-as londoni olimpián három magyar versenyző indult súlyemelésben. Az ekkor bevezetett új súlycsoportban Porubszky Ernő 270 kg-os (72.5, 87.5, 110) eredménnyel a 12. helyen végzett. Pehelysúlyban B. Nagy Bálint 290 kg-mal (82.5, 90, 117.5) 15., míg félnehézsúlyban Buronyi László 355 kg-os (102.5, 112.5, 140) eredménnyel a 10. helyen fejezte be az olimpia küzdelmeit.
 
 

A magyar csapat

 
Az 1952 . évi helsinki olimpia a magyar sport történetének eddigi legsikeresebb olimpiája.
A korábbi évek munkájának és a magyar sport tudatos szervezésének hatására a súlyemelésben is megindult a fejlődés. Helsinkiben B. Nagy Bálint pehelysúlyban a 7. helyen végzett 307.5 kg-os teljesítménnyel.
 
1956-ban már érezhetővé válik a fejlődés, új országos rekordok születnek, amelyek azonban még sajnos mindig elmaradtak a nemzetközi eredményektől.
 
Az 1957-es teheráni világbajnokságnak még nem volt magyar résztvevője, de ebben az évben a katowicei EB-n már teljes csapattal vett részt a magyar válogatott. A katowicei Európa-bajnokságon megszületett a magyar súlyemelősport első Európa-bajnoki ezüstérme. Ezt Balogh István szerezte a pehelysúlyban 310 kg-os országos csúccsal. Váltósúlyban Tóth Géza a 4. helyen végzett 370 kg-os összetett eredménnyel. A légsúlyban Borsányi Árpád (277.5 kg) és a félnehézsúlyú Buronyi László (355 kg) szintén 4. helyen végzett.
 
Az 1957-es év mérföldkő a magyar súlyemelésben. Ebben az évben alakult meg az önálló Magyar Súlyemelő Szövetség , addig ugyanis a birkózó szövetség szervezte a sportág ügyeit.
 
Az ötvenes évek végén feltűnt egy tehetséges nemzedék: Balogh István, Földi Imre, Huszka Mihály, Veres Győző, Tóth Géza, Ecser Károly. 1958-ban először vettek részt magyar súlyemelők a sportág világbajnokságán. Stockholmban Borsányi Árpád légsúlyban nyolcadik (285 kg), Veres Győző váltósúlyban hatodik (375 kg-os eredménnyel) és középsúlyban Tóth Géza a kilencedik (377.5 kg) helyezést érte el.
 
1959-ben megszületett a magyar súlyemelősport első világbajnoki érme. Földi Imre légsúlyban 295 kg-mal a harmadik helyen végzett. Ugyancsak ezen a varsói világbajnokságon Veres Győző a váltósúlyúak versenyében a negyedik helyen végzett. Az Európa-bajnoki értékelés szerint mindketten a harmadik helyen végeztek.
 
1960-ban a fiatal és ambiciózus Orvos Andrást nevezte ki a szakvezetés a szövetségi kapitányi posztra. Az 1960-as milánói EB-n Földi Imre 310 kg-os eredménnyel ezüstérmet nyert. Veres Győző a váltósúlyban szintén a második helyen fejezte be a versenyt 397.5 kg-os összetett eredménnyel. Az olimpián Veres Győző érte el a legjobb eredményt, a váltósúlyban 405 kg-os összetettel a harmadik helyen végzett. Tóth Géza középsúlyban a negyedik (417.5 kg), Földi Imre a légsúlyban 320, és Huszka Mihály a könnyűsúlyban 365 kg-mal a hatodik helyezést érte el. Borsányi Árpád légsúlyban a tizenegyedik helyen végzett.
A római olimpia után már több nemzetközi mércével is jelentős eredményt mutatott fel a magyar súlyemelés. Földi és Veres világcsúcsokat javított, és a magyar rekordlista is folyamatosan íródott át ebben az időszakban.
 
 
A sportág XIV. világbajnokságán Bécsben a Szovjetunió és az USA csapata mögött Magyarország lett a harmadik a nemzetek rangsorában, megelőzve például Lengyelország súlyemelőit is. Ugyanitt Földi Imre légsúlyban világcsúcs-beállítással ezüstérmet nyert. Szintén a második helyen végzett Veres Győző a váltósúlyúak versenyében 420 kg-mal. Ugyancsak második helyezett lett ezen a világbajnokságon Tóth Géza is, 432.5 kg-os eredménnyel. Szabó Elemér pehelysúlyban 345 kg-mal a hatodik, Ecser Károly a nehézsúlyban (455 kg-mal) a negyedik helyen végzett.
 
Az 1962-es világbajnokságra nagy reményekkel készült a magyar súlyemelő válogatott. Azonban a verseny rendezését eredetileg vállaló és elnyerő Egyesült Államok nem tudta vállalni a világbajnokság megrendezését, a szükséges feltételek hiányára hivatkozva. Ezután jelentkezett Magyarország a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél, és kérte az 1962. évi Súlyemelő Világ- és Európa-bajnokság megrendezésének a jogát.
A nemzetközi szövetség jól döntött, amikor jóváhagyta a magyarok jelentkezését a rendezésre. A nemzetek versenyében ismét szovjet siker született, Magyarország válogatottja a második helyen végzett az USA és Lengyelország csapatai előtt.
 
Több tekintetben történelminek mondható ez a világbajnokság, ugyanis Magyarország először rendez(het)ett súlyemelésben világversenyt. A budapesti VB.-n 27 ország 113 versenyzője vett részt. Itt született meg a magyar súlyemelés első világbajnoki aranyérme is. Veres Győző fantasztikus új világcsúccsal 477.5 kg-mal (155, 137.5, 185) nyerte a középsúlyúak versenyét. Huszka Mihály (437.5 kg) váltósúlyban a második, Földi Imre 365 kg-mal a harmadik helyen végzett kategóriájában. Tóth Géza 450kg-os teljesítménnyel a harmadik helyet szerezte meg, míg Nagy Róbert légsúlyban és a félnehézsúlyú Nemessányi Árpád is az ötödik helyen fejezte be a versenyt. Ecser Károly nehézsúlyban  ezen a VB-n a hatodik helyen végzett.
Ez a rangos esemény ismertté tette hazánkban a sportágat. Egymás után, sorra alakultak országszerte a súlyemelő szakosztályok és egyesületek. A sportágra irányuló figyelem az edzésfeltételek javulását, az utánpótlás tömeges fejlődését vonta maga után.
 
 
 
1963-tól a magyar súlyemelő válogatott felkészítését Orvos Andrástól Veres Győző vette át. Ezekben az években Veres Győző mint „játékos-edző” készítette fel a csapatot a világversenyekre. A sportág ezekben az években két részre szakadt. Az 1964-es és az 1968-as olimpián is megosztott magyar csapat szerepelt.
 
1964. Tokió. Földi Imre légsúlyban ezüstérmet szerzett (355kg-val), Tóth Géza középsúlyban szintén a második helyen végzett 467.5 kg-os eredménnyel. Veres Győző nyakába pedig bronzérmet akasztottak, amit 467.5 kg-os teljesítménnyel érdemelt ki.
 
1968. Mexikóváros. Földi Imre újra ezüstérmet nyert a légsúlyúak versenyében 367.5 kg-val. Bakos Károly a középsúlyban bronzérmet nyert 440 kg-os összetett teljesítménnyel.
 
1969-ben Aján Tamást nevezte ki a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkárává a Sporthivatal vezetése. Aján Tamás irányításával Orvos András szövetségi kapitány újraszervezte, egyesítette a kétpólusúvá vált magyar válogatottat. Az 1969. évi varsói világbajnokságon Földi Imre nyomásban, míg Bakos Károly és Tóth Géza lökésben nyert világ- és Európa-bajnoki címet.
 
1970-ben már egy egységes magyar csapat szerepelt a világbajnokságon. A világszínvonalat ekkor az alábbi magyar versenyzők képviselték: Földi Imre, Bagócs János, Holczreiter Sándor, Szarvas Gábor, Stark András, Horváth György, Benedek János, Hanzlik János.
 
 
1972-ben a müncheni olimpián végre megszületett a magyar súlyemelősport első olimpiai aranyérme. A tatabányai Földi Imre a légsúlyban 377.5 kg-os teljesítménnyel lett olimpiai bajnok. A lepkesúlyban két magyar is a győzelmi dobogóra állhatott, Szűcs Lajos 330kg-val második, Holczreiter Sándor 327.5 kg-val a harmadik helyen végzett. A pehelysúlyúak versenyében Benedek János nyert bronzérmet 390 kg-os eredménnyel.
 
 
 
1973. január 1-el a nemzetközi szövetség eltörölte a nyomást a versenygyakorlatok közül. Ez érzékenyen érintette a magyar súlyemelőket, mert ebben a versenyszámban többen is a világ élvonalába tartoztak az elmúlt években. A nyomás nélküli felkészülés alapjaiban változtatta meg a súlyemelő edzésmunka gyakorlatanyagát és az addig alkalmazott edzésmódszereket.
 
1976. A montreáli olimpián Kőszegi György lepkesúlyban ezüstérmet nyert 237.5 kg-os eredménnyel, Baczakó Péter pedig a középsúlyban szerzett bronzérmet 345 kg-val.

Az olimpia idején nagy magyar sportdiplomáciai siker született: Aján Tamást az IWF főtitkárává választották
 
 
 
1977-ben Földi Imre befejezte rendkívül hosszú és eredményes pályafutását. Földi Imre öt olimpián vett részt, egy arany, két ezüstérmet nyert, húsz olimpiai pontot szerzett összesen.
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (1972), olimpiai második (1964, 1968), összetett világbajnok (1965, 1972), világbajnoki második (1961, 1962, 1964, 1966, 1968, 1970), világbajnoki harmadik (1959, 1963).  Összesen 6 arany-, kilenc ezüst- és öt bronzérem a vb-ken. Összetett Európa-bajnok (1962, 1963, 1968, 1970, 1971). 10 arany-, hét ezüst- és két bronzérem az EB-ken. Tizennégyszeres magyar bajnok, ötvenszer emelt magyar csúcsot, harmincötszörös világrekorder, számtalan Európa-csúcs tulajdonosa. Az 56 kg-os súlycsoport örökös világcsúcstartója 377.5 kilóval. A halhatatlanok klubjának a tagja, és az „évszázad súlyemelője” Magyarországon.
 
1979-ben ismét világversenyt rendezhetett Magyarország a súlyemelésben. Debrecen adott otthont az Ifjúsági súlyemelő Világbajnokságnak.
 
1980-ban Baczakó Péter megnyerte a magyar súlyemelés második olimpiai aranyérmét. Moszkvában. A félnehézsúlyban 377.5 kg-val szerezte meg az elsőséget. Oláh Béla a lepkesúlyban az olimpiai bajnokkal azonos eredménnyel (110, 135) végzett a negyedik helyen a nehezebb testsúlya miatt. A nehézsúlyban Szalai György 390 kg-os eredménnyel lett olimpiai bronzérmes.
 
 
1981 után a magyar súlyemelés hullámvölgybe került. Hamarosan azonban újabb tehetségek léptek a hazai és a nemzetközi élvonalba: Kerek István, Király László, Hlavaty András, Réti István, Messzi István, Barsi László, Balázsfi Zoltán, Szanyi Andor, Jacsó József, Balázs Mihály nevét érdemes itt megemlíteni.
1981-ben az MSSZ az utánpótlás menedzselésben bevezette az úgynevezett „teszt-versenyt”. Az úttörő és a serdülő korcsoportokban a verseny részét képezte a 30 m-es síkfutás, a helyből távolugrás és a medicinlabda dobás. A módszer sokoldalúbbá tette a versenyzők alapképzettségét (ez a rendszer 1990-ig volt érvényben).
 
Az 1984-es Los Angeles-i olimpiára egy politikai döntés miatt nem utazott ki a magyar csapat. Helyette a Várnában megrendezésre került Fekete-tengeri Ünnepi Játékokon szerepeltek a magyar súlyemelők. A színvonalra jellemző, hogy Várnában 28 új világrekord született.
 
1985-ben Orvos András nyugdíjba ment, tőle a válogatott irányítását Ambrus László vette át. 1985. június 5-én a Magyar súlyemelő szövetség elnökségi ülésén bejelentették, hogy a súlyemelő sportágat nők is űzhetik Magyarországon.  A södertäljei világbajnokságon Balázsfi Zoltán szakításban világbajnoki címet nyert (177.5) a 90 kg-os súlycsoportban. Ugyanezen a VB.-n a 100 kg-osok versenyében Szanyi Andor szerzett összetett világbajnoki címet (185, 230), Király László a 82.5 kg-osok között pedig a dobogó harmadik fokára állhatott (170, 205).
 
1986-ban megrendezik az első női súlyemelő világbajnokságot. A magyar súlyemelés első világbajnoki érmét a pécsi Torma Ibolya nyerte, aki 60 kg-os súlycsoportban szakításban a harmadik, lökésben és összetettben a második helyen végzett (72.5, 100). Ettől az évtől elindul a magyar női súlyemelés sikersorozata... A nyolcvanas évek végétől sorra nyerik a magyar nők az érmeket a világversenyeken. Földi Csilla, Kollmann Klára, Takács Erika és Mária, Koós Veronika és Tóbiás Veronika neve jelenti ekkor a világszínvonalat a női súlyemelésben.
 
1988. Szöul. A magyar csapat kiváló teljesítményére árnyékot vetett, hogy a negyedik helyezett Csengeri Kálmán és az ezüstérmes Szanyi Andor doppingtesztje pozitív eredményt hozott. Messzi István remek versenyzéssel (170, 200) a második helyen végzett 82.5 kg-ban. Ugyancsak ezüstérmet nyert a 110 kg-ban Jacsó József (190, 237.5). Az olimpiai doppingbotrány változásokat indít a magyar súlyemelésben. Az olimpia után lemond Ambrus László szövetségi kapitány.
 
1989-től a válogatott szakmai irányítását Hanzlik János vette át. Az athéni férfi világbajnokságon a magyar csapat a várakozásokon alul szerepelt. A legjobb helyezést Messzi István érte el, aki a nyolcadik helyen végzett a 75 kg-os súlycsoportban. 
 
1990-ben újra Budapest adhatott otthont a sportág felnőtt világbajnokságának. A budapesti VB-n 38 ország 182 versenyzője vett részt. Sajnos mi magyarok kizárólag a szervezésre lehettünk büszkék, a magyar csapat a roppant gyengén szerepelt. A legjobb helyezést az eltiltásából visszatérő Szanyi Andor érte el, aki a 100 kg-os súlycsoportban a 4. helyen végzett 392.5 kg-os (177.5, 215) eredménnyel.
 
1991-ben Szanyi Andor (165, 207.5) újra érmet tudott nyerni az Európa-bajnokságon a lengyelországi Wladyladowoban. Ugyanitt Czanka Attila szintén a harmadik helyen végzett (130, 157.5). Az EB. után a szövetség a válogatott edzőjének szerződtette a világhírű bolgár trénert, Ivan Abadzsijevet. Abadzsijev még ez év végén felállt az edzői székből. A bolgár „edzésmódszer” hatására szinte az egész magyar férfiválogatott megsérült, a donaueschingeni világbajnokságon mindössze három versenyző képviselte hazánkat. A csapat legjobbja Czanka Attila volt, aki a 4. helyen végzett.
 
1992. A felnőtt EB.-nek Szekszárd adott otthont. A magyar csapat legjobbja Szanyi Andor, aki a 100 kilogrammosok versenyében a lökésben ezüstérmes, összetettben pedig a harmadik helyet szerezte meg 372.5 kg-os (165, 207.5) eredménnyel.
A barcelonai olimpián a  magyar súlyemelő csapat erejéből mindösszesen egyetlen egy olimpiai pont megszerzésére futotta. A tatabányai Karczag Tibor a hatodik helyen végzett az 56 kg-os súlycsoportban.
 
1993-ban Juhász István vette át a válogatott irányítását. A szófiai EB-n Czanka Attila szakításban és összetettben is az első helyen végzett (145, 170). A világbajnokságot Melbourneben rendezték, ahol a több évi kihagyás után visszatérő Barsi László szerezte a férfi szakág egyetlen érmét szakításban 172.5 kg-os eredménnyel.
 
A szövetségi kapitányi poszton Juhász Istvánt Zsuga Imre követte 1994-ben. Ugyanebben az évben Debrecen adott otthont a serdülő (16 év alatti) súlyemelők Európa- bajnokságának. 
1994-ben a szekszárdi Húsos-világkupán Czanka Attila a 64 kg-os súlycsoportban megdöntötte a „minidaru” Naim Suleymanoglu szakítás világcsúcsát. Hosszú évek óta ez volt az első világrekord, amit magyar súlyemelő elért. Szintén ebben az évben bemutatkozott a magyar válogatottban az Erdélyből áttelepült Feri Attila és Popa Adrián. Az isztambuli világbajnokságon Feri Attila lökésben világbajnoki címet nyert. (150, 190)
 
1996. Atlanta. Feri Attila bronzérmet nyert a 70 kg-osok versenyében, Popa Adrián az ötödik helyen végzett ezen az olimpián (135, 172.5). A prágai Junior EB-n a 91 kg-os súlycsoportban Kovács Zoltán aranyérmet nyert.

 

Stark Tibor
 
1997 sikeres év a magyar súlyemelésben. A Rijekában megrendezett felnőtt Európa-bajnokságon a tatabányai Stark Tibor - nem kis meglepetésre - a +108 kg-os súlycsoportban összetett Európa-bajnoki címet nyert 412.5 kg-os (187.5, 225) eredménnyel. Ugyanezen az EB-n a 64 kg-osok versenyében Farkas Zoltán ezüstérmet szerzett.

A Fokvárosban megrendezett junior világbajnokságról az ötfős magyar csapat minden tagja összetett éremmel tért haza. Nagy Ákos szakításban és összetettben junior világbajnoki címet szerzett (170, 205). 
Szintén 1997-ben ismét nagy nemzetközi versenyt rendezhetett Magyarország. Tatabánya adott otthont a serdülő súlyemelők Európa-bajnokságának. Ezen a serdülő EB-n indulhattak először a korosztály női reprezentánsai is.
 
1998. Ismét személycsere a szövetségi kapitányi poszton. Zsuga Imrét a tatai Szelőczei Bálint váltotta fel. A riesai Európa-bajnokságon csak a női versenyzők szerepeltek sikeresen, ők több összetett érmet is nyertek.
 
1999-ben ismét változott a szövetségi kapitány személye. A válogatottak irányítását Fazekas Endre vette át. Az athéni kvalifikációs VB.-n a magyar csapat egyetlen érmét Márkus Erzsébet szerezte, aki összetettben a harmadik helyen végzett (107.,5, 125).

 

Márkus Erzsébet
 
 
2000. Sydney. Megszületik a magyar súlyemelősport első női olimpiai érme. Márkus Erzsébet a második helyen végzett (112.5, 130). A férfiak közül a legjobb helyezést Kovács Zoltán érte el, aki a 95 kg-os súlycsoportban a pontszerző hatodik helyen végzett (180, 217.5). 2000-ben a nemzetközi szövetség Aján Tamást választotta elnökének
 
2001. Ismét váltás a szövetségi kapitányi székben, a beteg Fazekas Endrétől Zsuga Imre vette át a válogatott irányítását. Ebben az évben robban be igazán a világ élvonalába Likerecz Gyöngyi, aki megnyeri az Európa-bajnokságot és a világbajnokságot is. Likerecz Gyöngyit választják ebben az évben az év női sportolójának Magyarországon.

 

Likerecz Gyöngyi
 
2003. A kvalifikációs világbajnokságnak a kanadai Vancouver adott otthont. A magyar csapat legjobbja a szombathelyi Krutzler Eszter, aki az összetett második helyen végzett (117.5, 145). A világbajnokságon elért csapat helyezés alapján az athéni olimpián 3 fő női és 5 fő férfi versenyzővel képviseltethettük magunkat.
 
2004. Athén. Krutzler Eszter ezüstérmet nyert a női 69 kg-os súlycsoportban (117.5, 145). Likerecz Gyöngyi és Varga Viktória egyaránt az igen előkelő negyedik helyen végzett. A férfi 56 kg-osok versenyében Tancsics László a 7. helyen fejezte be az olimpia küzdelmeit.
A magyar súlyemelők sikereit három doppingeset árnyékolja be. Kecskés Zoltán vizeletében közvetlenül a verseny előtt tiltott szer használatát mutatták ki. A 105 kg-os súlycsoportban ezüstérmet szerző Gyurkovics Ferenc doppingtesztje szintén pozitív eredményt hoz. Ugyanebben a súlycsoportban indult Kovács Zoltán, aki súlyos könyöksérülést szenvedett a verseny során, majd ezután nem tudott eleget tenni a doppingellenőrzés szabályainak.
A három athéni doppingvétség felkavarja a honi súlyemelés vizét.
 
A Magyar Súlyemelő Szövetség Fegyelmi Bizottsága több hónapos munka során sem tud pontot tenni az athéni doppingesetek végére. 2004 őszén a magyar szövetség elnöksége 8-4-es szavazati többséggel úgy dönt, hogy Aján Tamást nem jelöli újra az IWF elnöki posztjára. A nem mindennapi voksolás indítéka, hogy az MSSZ vezetősége szerint Aján Tamás nem tett meg mindent pozícióját kihasználva, hogy a magyarok doppingvizsgálatait körüllengő kételyeket figyelembe vegyék. A döntés miatt hat elnökségi tag mond le, óriási vita alakul ki a szövetség elnökségében, a döntés megosztja az egész magyar súlyemelő társadalmat.
 
2004. decemberében az MSSZ rendkívüli közgyűlése megerősíti posztján Dolovai Tamás elnököt, aki bizalmi szavazást kért. Az év súlyemelője Tancsics László és Krutzler Eszter. Az országos bajnokságról szinte a teljes élvonal hiányzik, szerény eredmények születnek.
 
2005. márciusában az IWF kongresszusán - a magyar szövetség támogatása nélkül - az elnöki poszton újra bizalmat kap Aján Tamás.
 
[1] David Webster: The Iron Game 40.o.
[2] David Webster: The Iron Game 41.o.