2016 CrossFit Games Open második hét
Elrepült az Open második hete is. Egyre erősebben érezni az elmúlt évek során, hogy a Games Staff szűrni akarja a mezőnyt, általában a harmadik héttől kezdve. Azt gondoljuk, hogy ez már a második héten bekövetkezett, hiszen a „bónusz köridős” feladatsor idén nem csak taktikai tudást igényelt, hanem igencsak magas szintű súlyemelő tudást is. Aki eljutott az utolsó 4 perces blokkba, arra már embert próbáló súlyok vártak.

 
Gratulálunk ismét minden magyar résztvevőnek! Aki fürkészi a magyar és európai tabellát, az láthatta, hogy született kiemelkedő eredmény is.

 
Jöjjenek hát a WOD CRUSHER csapat tagjai:

 
Mint ahogy Beától olvashattátok, most a súlyemelő EB-n van a hangsúly, de így is belevágott az Openbe és végig is csinálja. 258 ismétléssel a harmadik legjobb magyar lány eredményt hozta, ezzel összetettben a csak magyarokat felvonultató listán is a harmadik helyet foglalja el. A 258 ismétlés az EU tabellán a 366-ik helyet éri.

 
 
Varga Zsolti ismét remekül teljesített, 344 ismétléssel magyar második, így két második hellyel összetettben is a második helyen csücsül. Úgy látszik, kezd visszatalálni magához, jót tesz neki a kecskeméti lét és az edzősködés. A 344 ismétlés az EU listán a 97-ik helyet jelenti, így összetettben a 116-ig.

 
A külföldi sztárjaink ismét nem tudtak csalódást okozni nekünk, de Európának sem.


Phil Hesketh az afrikai régióban úgy gondolta, hogy ideje megmutatni, hogy hogy is kell ezt csinálni. A régióban egyedüliként fejezte be a feladatsort az Rx fiúk között 19:20 alatt, ezzel összetettben is átvette a vezetést. A világranglistán jelenleg a 28-ik az első két hét eredményei alapján.

 

 
Steven Fawcett, a britek legjobbja 424 ismétlést gyűjtött, ami Európa 16-ik legjobb eredménye, ezzel összetettben pedig az 5-ik helyen áll. Ez két feladatsor után a világon az 57-ik legjobb helyezést éri.

Björgvin Karl Gudmundsson! Őt láthattuk a 16.2 Élő Showban óriási csatát vívni Dan Baileyvel. Bár ott épphogy nem sikerült befejeznie 20 perc alatt a feladatsort, tehát mondhatni nagyon jó eredményt ment, mégis úgy érezte, hogy ebben még van. És nagyon jól érezte! Másodszorra már kidolgozott taktikával ugrott neki, aminek az lett az eredménye, hogy 18-ik perc 19-ik másodpercében befejezte az utolsó ismétlést is. Ezzel megszerezte Európa első helyét a feladatsorban, összetettben pedig jelenleg a harmadik helyen áll. Ez pedig a világranglista 3-ik helyére repítette. A teljes videó:
 


Sara Sigmundsdottir! Egyértelműen ismét elgurult a gyógyszer, és valami egészen elképesztő idő alatt darálta be az egész 16.2-t! Mindössze 16 perc 27 másodpercébe tellett ez a feladatsor, amivel természetesen EU első, összetettben pedig 3-ik! A világon két hét után az 5-ik helyen ücsörög, és őt ismerve ezzel nem lesz elégedett.

 


Várjuk a következőt! Tippek? Szerintünk ismétlés lesz.